Ahogyan minket, embereket megvisel a szélsőséges időjárás, úgy állatainkra sincs jó hatással a fagyos téli idő. Ám míg mi különféle praktikákat vethetünk be, hogy kellemesebbé tegyük a mindennapjainkat a zord időjárásban is, addig kutyánkról nekünk kell gondoskodnunk, ezért érdemes körültekintően tájékozódni. Egy kutyakozmetikus képzésen a téli ápolás kapcsán is elsajátítanak minden fontos ismeretet a résztvevők, ezért ne hanyagoljuk a szalon látogatását ebben az időszakban sem, és bátran kérjünk tanácsot is szakembertől. Íme, néhány egyszerű tipp, melyeket mindenképpen érdemes betartanunk a kutyák téli ápolásával kapcsolatosan!
Bizonyos fajták jobban bírják a hideget, míg mások nagyon rosszul tűrik, ezért ismernünk kell saját kutyánkat, hogy a lehető legjobban járhassunk el, melyhez célszerű kutyakozmetikus véleményét is kikérni. A lakásban tartott kutyák esetében különösen fontos, hogy gondoskodjunk a hideg elleni védelemről, hiszen egészen más hőmérséklethez vannak szokva, mint kinti társaik. Azt gondolhatjuk, hogy a hosszú szőrű ebeket fűti a bundájuk, ami részben igaz is, ennek ellenére a kiemelten hideg időszakban róluk is gondoskodnunk kell, főleg, ha meg lett nyírva a kutya. Kiválóan megfelelnek az üzletekben kapható kutyaruhák, de akár házilag is készíthetünk az ebnek ruhácskát, ebben az esetben fontos, hogy ügyeljünk a mellkas, a hát és a combok védelmére.
A tappancsok ápolása kiemelten fontos, ugyanis a sózott talaj a kutyák egyik legnagyobb ellensége, csúnya sérült tud okozni mancsukon. Érdemes minden sétáltatás után lemosni az eb lábait, így elkerülhetjük, hogy kiszáradjanak a mancsok. Szintén célszerű karbantartani a mancsok közötti szőrt, mellyel elkerülhetjük, hogy sós hó és jég ragadjon közé. Utóbbihoz mindenképpen kérjük kutyakozmetikus segítségét.
A szőrápolásra télen is ügyelnünk kell, ne feledkezzünk meg a rendszeres fésülésről, hogy eltávolítsuk a kócot, hócsomókat. A fürdetést kerüljük el, hiszen ezáltal lemossuk az olajos védőréteget a kutya bőréről, ami óvná azt a kiszáradástól. Ha nem tudjuk elkerülni a fürdetést, alkalmazzunk speciális sampont és hidratálót is.
Ha Ön is szeretne szakszerűen gondoskodni kedvencéről, és más állatoknak is szívesen segítene, ismerje meg a kutyák téli ápolásának részleteit, és sajátítson el minden egyéb hasznos ismeretet, jelentkezzen bátran kutyakozmetikus képzésünkre! Látogasson el www.tapi-kutyakozmetika.hu weboldalunkra tanfolyamaink részleteiért, illetve kérdéseivel keressen minket bátran a +36-30-779-8156-os telefonszámon vagy az info@tapis-oktatas.com e-mail címen!