Itt a nyár, a szekrény mélyéről előkerülnek a fürdőruhák, ilyenkor szembesülünk azzal, hogy bizony a tavalyi bikini vagy úszónadrág már nem úgy áll rajtunk, ahogy szeretnénk. Ha az idei nyaralását tópartra tervezi, és nem törülközőbe csavarva szeretne strandolni, akkor még itt az idő, hogy belevágjon egy zsírégető edzésbe!

Napjainkban már rengeteg edzésforma áll a rendelkezésünkre a zsírégetéshez, de ahhoz, hogy minél több súlyfeleslegtől megszabadulhassunk, egy olyan edzésprogramot kell összeállítani, ami az egyén képességén és szervezete terhelhetőségén alapszik. Lényegében a hatékony zsírégetés alapja, az egyes mozgásformák megfelelő párosítása és a meghatározott étrend betartása. A legideálisabb, ha a zsírégető edzés során a kardió edzést összekapcsoljuk az erősítő edzéssel, lehetőség szerint legalább hetente 3-4 alkalommal.

A zsírégető edzéshez számos eszköz áll rendelkezésünkre például a futás, lépcsőzés, elliptikus tréner használata. A lényeg, hogy olyan mozgásformát válasszunk, ami közel áll hozzánk, és nem megerőltető annak elvégzése. Sose kényszerből eddzünk, mert erőlködéssel nem fogjuk elérni a végső célt! Jelentős mennyiségű kalóriát azokon a gépeken tudjuk hatékonyan elégetni, ahol a testsúlyunk az ellenállás tényezője, ilyen például a futógép és a már említett elliptikus tréner. Az ülő-és horizontális kerékpár tisztábban égeti a kalóriát és ennek köszönhetően kevesebb izmot bont le. Ezeket a berendezéseket úgy tervezik a kivitelezők, hogy a mozgás öröm legyen használatukkal, és ízületeinket ne terhelje meg az edzés. Ne feledjük, hogy a zsírégető edzés önmagában nem elég, ehhez kell igazítanunk étrendünket is! Vannak olyan zöldségek, gyümölcsök, amik már alapvetően zsírégető tulajdonsággal is rendelkeznek, többségében ezeket fogyasszuk, és gondoskodjunk a megfelelő energiapótlásról is, hogy bírjuk az edzéseket!

Még nem késő belekezdeni egy zsírégető edzésbe! A Testközpont gondoskodik az ideális mozgástervről! Szolgáltatásainkról bővebben honlapunkon, a www.testkozpont.hu címen tájékozódhat! Jelentkezzen be hozzánk telefonon, a 06-30-524-8586-os számon!