Egy jó magánóvoda támogatja az alapvető készségek elsajátítását, fejleszt szellemileg, és mindeközben a mozgás szeretetére is nevel. Jól megválasztott foglalkozásokkal a fizikai fejlesztés is csupa játék, de vajon milyen sportágakat érdemes előtérbe helyezni ebben az életkorban? Az alábbiakban ezt a témát fogjuk egy kicsit körüljárni.

Óvodás korban fontos a játék, de a különféle foglalkozásoknak sem kell nélkülözniük a szemléletformálást. A mozgás célja elsősorban a fizikai fejlesztés, ugyanakkor ebben az életkorban lehet elhinteni a mozgás iránti szeretet magvait. A foglalkozásokon levezetik a fölös energiáikat és remekül szórakoznak a gyerkőcök, de itt is van helye egy csipet észrevétlen tanulásnak.

Egy nagy kert és egy tornaterem önmagában nem elegendő, meg kell találni azokat a sportágakat, amik komplex módon fejlesztik a kicsiket, és egy jó magánóvoda ezeket építi be a foglalkozások közé. Vegyük sorra, milyen sportágakkal, mozgásformákkal érdemes megismertetni a lurkókat és ezek milyen készségek fejlesztésében játszanak szerepet:

•    Labdajátékok: Itt a koordinációs készségek kerülnek középpontba, de a csapatmunka jelentősége, ezzel együtt a szociális készségek fejlesztése is kiemelkedik.
•    Akrobatikus gimnasztika: Ez a motoros készségek fejlesztésére és a testkontrollra alapul, emellett fontos a térbeli koordináció és a figyelem fejlesztése is.
•    Tánc: Ez magába foglalja a tornát és az akrobatikus mozgást, felszabadulttá teszi a csemetéket, eközben pedig a kreativitást is előtérbe helyezi.
•    Dzsúdó: A koordináció és egyensúlyérzék fejlesztése mellett ennél a mozgásformánál az önfegyelem és szellemi fejlesztés is kiemelkedően fontos szerepet kap.
•    Jóga: Ennél a testkoordináció és rugalmasság emelkedik ki, ugyanakkor az elmét is edzi, hiszen a légzőgyakorlatok a belső egyensúly megteremtését szolgálják.

Ön is olyan óvodát keres gyermekének, ahol mindent megkap, amire szüksége van ebben az életkorban? A Happy Kids egy olyan magánóvoda, ami a teljes angol nyelvű környezetnek köszönhetően biztos nyelvi alapokat ad, emellett a gyerkőcök számára legjobb sportágakat emeli be a foglalkozások közé.

Ha érdekli az intézmény nevelési programja és szívesen belepillantana abba, hogyan is zajlanak a mindennapok egy különleges magánóvodában, látogasson el a www.happykids.hu weboldalra! Olyan kérdése merült fel, amire nem találja a választ a honlapon? Hívja a +36-1-356-2440-es telefonszámot vagy írjon üzenetet az info@happykids.hu e-mail címre!