Viselkedés és magatartás: a személyiségmodell második síkja

viselkedesunk-es-magatartasunkszmszm.jpg

A személyiségmodell második síkján, avagy dimenziójában a munkavégzés folyamatát szubjektíven érzelmi folyamatnak nevezzük, mely objektivált formában viselkedésként tapasztalható meg, a teljesítmény pedig a lelki állapot és annak objektivált formája, azaz a magatartás. Ebben a síkban a létrejövő folyamatokat és állapotokat pozitív, vagy negatív érzésekkel, illetve minősítéssel látjuk el.

Az érzelmi folyamatok és viselkedés szintjén egy időben több érzést is kezelünk. Az első és legfontosabb saját testünk jelzései, de emellett a külvilágból is érnek minket állandó hatások. Mindegyik másként jelenik meg viselkedésünkben, ám egy felnőtt az idők során megtanulja elnyomni némelyik érzését, és csak azt engedi megjelenni, ami a szituációt és a saját érdekét szolgálja. A szülőktől kapott génekben az is benne található, hogy hogyan fogadjuk a külvilágból érkező hatásokat. A gyermek megszületése után azonnal érzékeli ezeket a hatásokat, és reagál rájuk, azaz szép lassan kifejlődik az egyéni magatartása.

Az ember társas lény, a civilizáció pedig egyre több tudást igényel ahhoz, hogy a társadalom és a különböző szempontú emberi közösségek elvárásai szerint viselkedjünk; ez jelenti ugyanis azt, hogy tartozunk valahová. Először a szülőktől tanuljuk a viselkedés alapjait, aztán egyéb közösségek is hatnak ránk. Életünk minden pillanatában valamilyen helyzetben vagyunk, valamilyen tevékenység végzése közben. Az ezek átélését kísérő érzések minden pillanatban jelen vannak, vagy újként, vagy már ismertként. Viselkedésünk és magatartásunk tükrözi ezt, ami a metakommunikációnkban jelenik meg.

viselkedést és a magatartást többféle módon lehet szemléletessé tenni. A pszichológia tudományos módon foglalkozik vele, de emellett is sokféle szempont és megközelítés alakult ki, amelyekkel szintén érdemes megismerkedni.

Amennyiben szeretne többet is megtudni a témáról, keresse fel honlapomat, amelyet a www.szmszm.hu címen talál! Ha kérdése lenne, vegye fel velem a kapcsolatot a szabomargit4@gmail.com e-mail címen!

Top