Vége a nyárnak, és a természet már meg is kezdte a téli pihenőre való készülődést. Sok fa már most őszies színeket öltött, ezért a szokásos őszi metszést, illetve kert karbantartást érdemes lehet egy kicsit korábbra időzíteni. Fontos azonban, hogy ne feledkezzünk el gondoskodni a zöldhulladék sorsáról, hiszen az égetés a még mindig érvényben lévő tűzgyújtási tilalom és a környezetre gyakorolt káros hatásai miatt sem jöhet szóba. Azonban az ágdarálás Pest megyében adott, ráadásul így még talajtakaróra is szert tehetünk.

Sajnos minden évben sokan választják a lemetszett gallyak, valamint a levelek elégetését, attól tartva, hogy az elszállíttatás sokba kerülne. Szerencsére erre van más megoldás is, amivel több szempontból is jól járnak a kerttulajdonosok. Az ágdarálás Pest megyében egyrészt olcsóbban elérhető, mint a zöldhulladék szállítás, másrészt így a keletkező faforgácsnak akár helyben is hasznát vehetjük. Az őszi időszakban bizonyára sokan szoktak talajtakarót vásárolni, ami segíti bizonyos növények téli védelmét, és a kertrendezés során is hasznos. Azonban ennek nem muszáj külön kiadással járnia, ugyanis az ágdarálás során keletkező darálék tökéletesen használható ilyen célra.

Az ágdarálás Pest megyében még abban az esetben is megéri, ha nincs szükségünk az így keletkező talajtakaróra, ugyanis így az elszállítás ára is jóval kedvezőbb lesz. Az ágdarálás Pest megyében segít a spórolásban, érdemes kihasználni a lehetőséget, ha anyagi és környezetvédelmi szempontból is előnyös döntést szeretnénk hozni.

Cégünk kedvező áron, rövid határidővel vállalja az ágdarálást Pest megyében. Célszerű felvenni velünk a kapcsolatot még a kertrendezés megkezdése előtt, hogy biztosan legyen szabad kapacitásunk az adott időpontban.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és szeretné igénybe venni az ágdarálást Pest megyében, bővebb információért látogasson el honlapunkra, a www.agdaralasolcsongavai.hu weboldalra! Ha kérdése merült fel, keresse bátran munkatársainkat a 06703891565-ös telefonszámon vagy a gavai67@indamail.hu e-mail címen!