Legyen szó bármilyen ingatlanról, a komfort érdekében elengedhetetlen a megfelelő hőszigetelés, azonban az időjárás viszontagságai tekintetében nem csupán a hőmérséklet ingadozására kell felkészülni, hanem a csapadékra is, erre pedig a legcélszerűbb megoldás a vízszigetelés alkalmazása.

Az épületszerkezetek egyik legnagyobb ellensége a víz és az állandó nedvesség, ezért szükséges, hogy egy építkezés során kivitelezésre kerüljön a vízszigetelés, de akkor sem kell kétségbe esni, ha a ház enélkül készült el, ugyanis a technológiának és a profi eszközöknek, alapanyagoknak köszönhetően már utólagosan is lehetőség van a vízszigetelés megvalósítására.

A vízszigetelés előtt különböző tényezőket vizsgálnak egy épület esetében, például, hogy milyen nedvességhatásoknak vannak kitéve bizonyos helyiségek a létesítményen belül, eszerint megkülönböztetnek a szakemberek üzemi és használati vizet. Utóbbi esetében a víz a fürdők és konyhák környékén, a rendeltetésszerű használat következtében keletkezik, ami ugyanakkor önmagában nem veszélyes, hiszen nem tartalmaz szennyező anyagokat és a víz nem nagy mennyiségben van jelen, így kevésbé veszélyes az épület szempontjából. Ezzel szemben az üzemi víz már némiképp veszélyesebb, ráadásul nagyobb mennyiségben van jelen az érintett területek környékén, például uszodai vagy ipari környezetben.

A vízszigetelés különböző módszerekkel történhet, melyek közül az egyik leggyakoribb eljárás műgyantával történő vízszigetelés, ugyanis nedves felület esetében ez kiválóan alkalmazható alapanyag.

Legyen szó utólagos vagy előzetes vízszigetelésről, a Molnár Bt. az ügyfelek rendelkezésére áll! További információkat olvashat tevékenységünkről honlapunkon, a www.molnarbt.hu webcímen! Érdeklődjön bizalommal szolgáltatásunkról telefonon, a 06-30-396-0205-ös számon vagy írjon e-mailt a molnar.beton.bt@gmail.com címre! Bátran kérje szakértő munkatársaink segítségét, mindenben rendelkezésére állunk, és a színvonalas szolgáltatást garantáljuk!