költöztetést sokan próbálják – főleg anyagi megfontolásból – rokonok, barátok segítségével megoldani, pedig az igazság az, hogy nem feltétlenül járunk jól, ha nem kérünk profi segítséget. A szívességből végzett költöztetésnek is vannak ugyanis költségei, ráadásul megfelelő eszközök és nagy rakterű jármű híján nagy eséllyel több fordulóra is szükség lesz, míg egy erre szakosodott cég egyszerre el tud vinni mindent. Hogy milyen költöztetés árakra számíthatunk, ha profi csapatra bízzuk magunkat, az sok tényezőtől függ, ezeket az alábbiakban részletesebben bemutatjuk.

Természetesen, elsősorban az számít, hogy mennyi holmink, bútorunk van. Logikusan teljesen más egy albérletben lakó személy költöztetése, akinek főleg személyes holmijai vannak, maximum 1-2 nagyobb bútorral, mint egy több szobás, saját ingatlannal rendelkező családé, akiknek rengeteg a dobozuk és számos, nagy méretű bútoruk is van. Az egy-két szobás lakásokhoz általában elegendő a 3,5 tonnás teherautó, de a két-három szobásokhoz az 5 tonnás, a három-négy szobás vagy még nagyobb lakásokhoz pedig a 7,5 tonnás teherautót ajánljuk. Egy fő rakodó csak abban az esetben elég, ha van, aki segít a cipekedésben, de általában érdemes legalább kettő vagy három fő rakodót kérni, így sokkal gyorsabban lehet haladni. Ez összességében nem jelenti azt, hogy a költöztetés ára jelentősen magasabb lesz, ugyanis a gyorsaságnak köszönhetően valószínűleg egy-két óra óradíjat megspórolhatunk.

költöztetés árak cégenként is eltérőek, ezért érdemes akár több helyről is ajánlatot kérni és az alapján dönteni. A 12-es Teher Bt. kedvező áron dolgozik, és megbízható, teljes körű szolgáltatást nyújt ügyfeleinek.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, látogasson el honlapunkra, a www.12-esteher.hu weboldalra, ahol bővebb információt talál költöztetés árainkról! Ha további kérdése merült fel, forduljon hozzánk bizalommal a 06-20-45-46-002-es telefonszámon vagy a 12esteher@gmail.com e-mail címen! Munkatársaink szívesen segítenek Önnek mindenben.