Az Orion név sokak számára ismerősen csenghet, hiszen igen komoly múltra visszatekintő, magyar márkáról van szó: 1924-ben indult útjára, és mind a mai napig létezik. Elektronikai, főleg híradástechnikai készülékeket, vagyis rádiókat és televíziókat gyártott, sőt, gyárt, bár a jelenlegi Orion már nem magyar kézben van, a termékei azonban továbbra is elérhetőek hazánkban. Sajnos – ha televízióról van szó – az első dolog, ami tönkremegy, vagy elvész, az a távirányító, és ennek pótlása nem mindig egyszerű, teljesen mindegy, hogy Orion távirányítóról van-e szó, vagy egy másik cég termékéről.

Létezik viszont megoldás, hiszen lehet utólag távirányítót vásárolni, ám ezek a legtöbbször univerzális típusok, amelyek programozása nem mindig és nem mindenkinek sikerül. Akad viszont olyan vállalkozás is, amelyik az eredeti, gyári berendezéseket forgalmazza, méghozzá online, vagyis néhány kattintással megrendelhetőek. Ha Önnek is Orion televíziója van, és szeretne egy új Orion távirányítót vásárolni, van rá lehetősége!

Cégünknél, az az Ezüst Harkály Kft.-nél olyan Orion távirányítókat talál, amelyek a márka készülékeihez lettek tervezve, tartósak, az áruk pedig lényegesen alacsonyabb, mintha egy vadonatúj televíziót vásárolna. A legfontosabb tulajdonságuk azonban az, hogy az Orion távirányítókba csupán elemet kell helyezni, és máris használhatóak, szemben az univerzális távirányítókkal, amik hosszadalmas beállítgatás után sem működnek úgy, ahogy elvileg kellene.

Ha Orion televíziója van, de elromlott, vagy elveszett a régi távirányítója, vásároljon hozzá eredeti, gyári, Orion távirányítót! Kínálatunkban nem csak a tévéhez, de klímaberendezéshez is talál Orion távirányítót! Látogasson el a www.eurobeat.hu címen elérhető weboldalunkra, és tekintse meg többtucatnyi Orion távirányítónkat, majd válassza ki közülük azt, ami az Ön készülékéhez illik!

Amennyiben kérdése lenne termékeinkről, vagy a rendelés menetéről, szívesen megválaszoljuk, ha felteszi nekünk az eurobeat@eurobeat.hu e-mail címünkre küldött üzenetében, vagy telefonon, a 06-70-230-5830-as számon.