A költségek csökkentése mindig is fontos téma volt, de az utóbbi időszakban még inkább előtérbe került. Ha valaki most építkezik vagy most újítja fel a lakását, akkor érdemes olyan megoldásokat választania, amikkel a későbbiek folyamán csökkentheti a kiadásait. Ilyen lehet például az energiatakarékos berendezések választása, de az is, hogy a kádat zuhanykabinra cseréli.
Zuhanyzással ugyanis rengeteg vizet meg lehet spórolni, főleg, ha kicsit próbálja is takarékosan használni. A fürdőkádat sokan hajlamosak tele engedni forró vízzel, hiszen így élvezhető ki igazán az ülőfürdő, azonban ez már egy fürdés alkalmával is hatalmas mennyiségű víz elhasználását jelenti. Már egy kisebb fürdőkád is körülbelül 120 literes, de egy nagyobb ennek a két-háromszorosa is lehet.
Zuhanyzással ugyanennyi vizet elhasználni igen sokáig tartana, ezért a legtöbben már különösebb odafigyelés nélkül is spórolnak a zuhanykabinnal. Ez havonta is észrevehető megtakarítást jelenthet, nem beszélve arról, ha éves szinten nézzük a vízfogyasztást!
A zuhanykabin készítéssel ma már a kényelemről sem kell lemondani. A kádat sokan a pihentető, ellazító hatású ülőfürdőzés miatt választják, azonban a korszerű zuhanypaneleknek köszönhetően napjainkban egy tusolás is hasonló élményt nyújt. A kabin ráadásul kisebb fürdőszobákba is ideális, olyan helyiségekbe is tökéletes, ahol kád nem férne el.
A zuhanykabin készítés lehet teljesen egyedi, személyre szabott, nem kell feltétlenül megelégednie az üzletek kínálatában található kabinokkal. Cégünk teljes körű szolgáltatást nyújtva megtervezi és kivitelezi a szerkezetet, méghozzá az Ön elképzelései szerint. Egyszerű zuhanyfalak, illetve nyíló- és tolóajtó kabinok készítését is vállaljuk. A végösszeg sok tényezőtől függ, ezért érdemes pontos árajánlatot kérni.
Amennyiben érdeklődik a zuhanykabin készítés iránt, látogasson el honlapunkra, a www.smaragduveg.hu weboldalra! Ha további kérdése merült fel, lépjen kapcsolatba velünk a 30/353-8394-es telefonszámon vagy a smaragduveg@gmail.com e-mail címen!